Tábori személyzet – Első hét

augusztus 9, 2018 Megosztás Facebookon

 Kovács-Wágner Sári – Táborvezető: 

 Sziasztok, Kovács-Wágner Sári vagyok, tanító. Lelkesen csöppentem bele a MHE táboroztató csapatába idén tavasszal, mint táborvezető. Nagyon várom már az augusztusi tábort, ahol sok játékkal,   vidámsággal és izgalmas programmal várjuk a táborozó gyerekeket. Hamarosan találkozunk! 

 

 

 

Dr Nagy Imola – Orvos:

Nagy Imola vagyok, a budapesti Semmelweis Egyetem orvosi karán végeztem 2011-ben. Az azóta eltelt időben a Heim Pál Gyermekkóházban dolgoztam, itt találkoztam először haemophiliás betegekkel. A szemlélet, mely szerint az érintettek tanulják meg használni a rendelkezésre álló, modern terápiákat, és aktívan éljenek is vele, nagyon közel áll hozzám. Más betegcsoportban felnőtteknek már tanítottam "öninjekciózást", és magam is gyakorló vagyok. Innen csak egy kis lépés volt a haemophiliás gyerektábor, amit minden évben óriási élményként élek meg, és az év legfontosabb hetének tartok! 

 

 Rigó Margó – Nővér

 1991 – óta vagyok a Heim Pál Kórház Hematológiai Osztály Dolgozója! Január elején kezdtem a vérzékenység kivizsgálásával foglalkozni a kis laboratóriumban 1999 – ben Központi Lab . látta el a   vizsgálatokat ! Én maradtam az amb . rendelőben ! Így közelebb kerültem a betegekhez ! Szeretem a kis hemofilias gyerekeket , családokat . Örömmel foglalkozom a Táborban velük!

 

 

 Garami Zsuzsanna – Gyógytornász

 Garami Zsuzsanna vagyok, jelenleg Budapesten dolgozom a Honvéd kórház egyes számú telephelyén, mint gyógytornász. Szakmám lelkes és elhívatott tagjaként volt szerencsém a legkülönbözőbb   sérülésekkel, betegségekkel találkozni különböző korosztályoknál, így találkoztam a haemohiliaval is. Megtanultam, hogy senkiről semmilyen helyzetben szabad lemondani, csak a megfelelő kezelést kell a   páciens számára megtalálni. Nagyon fontos ennél a betegségnél az időben való felismerés és a prevenció. Szeretném a gyerekekkel megszeretetni és megértetni a mozgás illetve a gyógytorna jelentőségét.

 

 

 Untener Ádám – Gyógytestnevelő

 Sziasztok! Untener Ádám vagyok, gyógytestnevelő. Jelenleg a Gyengènlátók Általános Iskolájában dolgozom. Hobbim az olvasás, a kirándulás ès a zsonglőrködès. Gyertek táborozni, jó buli lesz!

 

 

 

 

 Deák Réka – Segítő

 Sziasztok Réka vagyok. Az első táborom óta a segítő posztra vágytam. Kicsiként jó volt látni hogy egy összetartó vidám csapat fog össze minket és én is oda szerettem volna tartozni. Idén 3.éve leszek segítő.   Nagyon lelkes vagyok, szeretem a gyerekeket és a velük járó kihívásokat. 10évig versenyszerűen táncoltam, ez sajnos mára nem fér bele az időbe de ha tehetem eljárok úszni, biciklizni vagy túrázni. Idén   érettségizek és a tanulmányaimat az ELTE gyógypedagógia szakán szeretném folytatni.

 

 

 

Keszthelyi Zsófi​ – Segítő

 Sziasztok! Keszthelyi Zsófi, 16 éves, gimnazista vagyok. Èn is, mint sokan mások táborlakóként kezdtem, és elég hamar segítőként folytattam, mert szeretem a táboroztató csapatot, és a táborozó gyerekeket.   Fontosnak tartom, hogy mindenki élete során tagja legyen egy közösségnek, és ez az egyesület, ezen belül különösképpen ez a tábor egy nagyon èrtékes közeg erre. Ès azt is fontosnak tartom, hogy   összetartsunk, ha már azonos problèmàkkal is küzdünk. Egyébként szeretem a zenét, hangszerem a fuvola. Nagyjából minden érdekel, és szeretném ezt átadni a táborlakóknak is.

 

 

 

 

 Nyéki Szilvi – Segítő

 Sziasztok, a nevem Nyéki Szilvia, 20 éves vagyok. Hetedik éve lelkes táborozó, táboroztató, önkéntes a Magyar Hemofília Egyesületnél. Gyermek táborozóként kezdtem, megfogott a jó hangulat és az   összetartó csapat, ezért később önkéntesként folytattam, év közbeni programokon szoktam segíteni, voltam külföldi konferenciákon, és persze a kihagyhatatlan nyári táborban segítő. A mindennapokban is   gyermekekkel foglalkozom konduktor- óvodapedagógus hallgató vagyok a   Pető Intézetben (központi idegrendszeri sérült – mozgássérült gyermekek számára kitalált pedagógiai rendszer, ami egyszerre   hat testi, szellemi és lelki fejlődésükre). Ezen kívül imádom a zenét, régóta művelem is főleg a magam örömére, illetve elmùlt táborokban közösen a táborlakókkal. Szeretek kirándulni, olvasni, varrni, és   sok  egyéb más dolgot.  Remélem találkozunk idén is!

 

 

 Czuczor Gergő – Segítő

 Már rengeteg hemofíliás táborban vettem részt az elmúlt évek során és azért döntöttem úgy, hogy segítőként is részt veszek, mert így tovább tudjam adni azt a törődést és segítséget, amit én kaptam régen.   Nemzetközi konferenciákon is részt veszek pár éve a hemofíliával kapcsolatban az egyesületünknek köszönhetően, így néhányan akár az újságcikkekből is ismerhetnek. Az egyesületen kívül etikus   hackerként dolgozom, bár nem ez a pontos megnevezése a munkámnak, de így könnyebb elképzelni, hogy mit is csinálok. Ha bárkinek szüksége van egy szóviccre, forduljon hozzám nyugodtan, mindig akad   pár a tarsolyomban.