Új év – új programok az online klubban

január 12, 2021 Megosztás Facebookon

Magunk mögött hagytuk a valószínűleg mindenkit nagy próbatételek elé állító 2020-as évet, de a nagy fellélegzés még várat magára. A jelenlegi helyzetben, vérzékeny betegtársainkban is sok orvosi kérdés merülhet fel, legfőképpen a COVID-19 védőoltással kapcsolatban, ezért felkértük dr. Zombori Mariannát, a Heim Pál Gyermekkórház hematológus főorvosát, hogy online klubunk keretében egyrészt tájékoztassa a résztvevőket az aktualitásokról, másrészt, kötetlen beszélgetés keretében válaszoljon a beszélgetés során felmerülő, illetve az előzetesen megküldött kérdéseinkre.

A továbbra is fennálló vészhelyzetre tekintettel úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne lehetőséget teremteni felgyülemlő feszültségeink oldására, lelki muníció gyűjtésére, a tavalyi, első pandémiás időszak alatt már jól bejáratott online klubban. Akik nem próbálták még ki ezt a programot – az állandó résztvevők ajánlásával – most azoknak is javasoljuk a Bálint Éva terapeuta által vezetett foglalkozást.

Az elmúlt év májusának végén ott hagytuk abba a klubot, hogy hamarosan személyesen folytatjuk. Sajnos a járványügyi helyzet, a „második hullám” ezt sem tette lehetővé, de a visszajelzések alapján nagy szükség lenne annak kibeszélésére, hogy kivel-mi történt az elmúlt, szorongásos, kaotikus hónapokban.

Az online klub idei első foglalkozására 2021. január 30-án 14:00 órai kezdettel kerül sor az online térben.

A tervezett program:

14:00-15:00     dr. Zombori Marianna, a Heim Pál Gyermekkórház haematológus főorvosa tájékoztatást ad aktuális kérdésekről, valamint az előzetesen és a beszélgetés alatt feltett kérdések megválaszolásában áll rendelkezésünkre, amelyhez, „amit sose tudtál megkérdezni” (pl. COVID oltás) jeligére várjuk minden érdeklődő kérdéseit az mhe@mhe.hu e-mail címre, Online klub téma megjelöléssel.

15:00-16:00     Bálint Éva terapeuta áll rendelkezésünkre bármely témában, amelyhez szintén várjuk az esetleges, konkrét kérdéseket.

Jelentkezés a jelen levélhez csatolt regisztrációs felületen. Az eseményt megelőzően az online felületre való regisztrációt, annak használatát minden jelentkezőnek megküldjük.

REGISZTRÁCIÓ

 

Várjuk minden érdeklődő jelentkezését 2021. január 29. 16:00 óráig!

Az esemény támogatói: