A hagyományokhoz híven idén is megrendeztük Mikulás-ünnepségünket. Az idei eseménynek a Fővárosi Nagycirkusz adott otthont, ahol a Holle anyó című előadást tekintettük meg. Az előadás előtt azonban még közösen tölthettünk egy kis időt a gyerekekkel, Ungvári Edit, egyesületünk elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden összefoglalta az elmúlt év eseményeit, az aktuális kihívásokat, valamint a jövő évre tervezett programjainkat.
Ezt követően megérkezett a Mikulás is, aki átadta a gyermekeknek a gondosan összeállított mikuláscsomagokat, tele mindenféle finomsággal. A meglepetéseket közös énekléssel háláltuk meg, ami igazán meghitt pillanatokat teremtett.
Számunkra a Mikulás-ünnepség egyben az év lezárását is jelenti, hiszen ez minden évben az utolsó rendezvényünk. Minden esztendő más és más, tele kihívásokkal, ugyanakkor sikerekkel, örömmel és boldog pillanatokkal is. Mindez egy maroknyi, de annál lelkesebb csapat munkájának köszönhető. Ők állnak minden kiosztott csomag és minden megszervezett program mögött, hatalmas szívvel és rengeteg munkával. A legnagyobb hála és köszönet őket illeti, hiszen egész évben azon dolgoznak, hogy a gyermekek és családjaik jól érezzék magukat, nemcsak a nyári táborban, hanem az év minden napján.
Azért vagyunk, hogy segítsünk, ezt a küldetést választottuk. Ugyanakkor ahhoz, hogy mindez jól működjön, mindenkire szükség van, ezért szeretettel várjuk azokat is, akik szívesen csatlakoznának ehhez a kis csapathoz. Ezúton is köszönjük mindenkinek a támogatást és az elkötelezett munkát.
Boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánunk mindenkinek!
Keszthelyi Zsófia
Képek: Nyéki Martin