Ifjúsági hétvége – Beszámoló 2022

október 14, 2022 Megosztás Facebookon

Ebben az évben is nagyon vártuk már mindannyian az MHE Egyesület szervezésében a tatai ifjúsági hétvégét. Örülünk, hiszen számos régi baráttal és kedves ismerőssel találkozhatunk ilyenkor, sőt új tagokat is megismerhetünk. Péntek napja a megérkezéssel és az ilyenkor szokásos szállás elfoglalásával telt. Estefelé pedig a program nem más volt, mint beszélgetés és sétálgatás a közeli tó körül.

Szombaton a reggeli után már Garami Zsuzsi tartotta nekünk a gyógytornát, amely rendkívül jól esett és átmozgatta “öreg” csontjainkat. Délután további kettő programon vettünk részt: először is csobbantunk egyet az Öreg-tóban, majd miután mindenki kicsit rendbe szedte magát, Peti tartott nekünk egy átfogó előadást a “Hemofília a munka a világában” címmel. Igencsak alapos és hasznos tájékoztató jellegű volt az előadás, mely elég sok részletre kitért. Szombaton este megint csak a beszélgetés ment, majd vasárnap könnyes búcsút vettünk egymástól.

Idén is remekül éreztük magunkat.

Köszönjük szépen a lehetőséget!

Takács Máté