Mint hal a vízben

július 20, 2020 Megosztás Facebookon

A finom reggeli bátorító löketet adott a gyerekeknek a sikeres faktorozások tömkelegéhez, amelyet mesés előadás kísért, így megtanulhatták a kezelés csínját-bínját. Ezt követte a gyógytorna, a fölösleges energiák levezetése, és az ízületek és izmok erősítése. Ezek után a művészeteknek hódoltunk, csodásabbnál csodásabb, színekben gazdag, alkotások születtek az erre a célra biztosított egyesületi fehér pólókra. Ebéd után kifogtuk a vacsorának valót is, legalábbis kísérletet tettünk rá, ugyanis a tóparton sok hal akadt a gyerekek pecabotjainak horgára. Segítségünkre volt Varga Tamás többszörösen díjnyertes hemofíliás horgász, aki sokat mesélt a gyerekeknek az idősebb hemofíliások életéről és a horgászat rejtelmeiről. Majd a strand felé vettük az irányt, ahol a horgászattól megihletve már mi is úszhattunk, mint hal a vízben. A fürdésnek a gomolygó esőfelhők vetettek véget. Ennek ellenére a lelkesedésünk nem hagyott alább, vidám hangulatban tértünk vissza a szállásra, ahol száraz ruhába bújva fogyasztottuk el vacsoránkat. Étkezés után a kalózokat megalázó módon kerestünk kincseket a tábor területén. Amint összegyűjtöttük a kincs lelőhelyét megadó információ darabjait, hatalmas ujjongás vette kezdetét, ugyanis a jutalom a strandon lévő ugrálóvár „elbitorlását” takarta. Majd a kifáradt csapat, kiélvezve méltó jutalmát, nyugovóra tért, hogy álmaikban máris az ugrálóváron játszhassanak.