Elindult a 2018-as TÁBOR, idén új helyszínen, Balatonakarattyán! Amint megérkeztek a gyerekek és beköltöztek a szobákba, a beszélgetések úgy folytatódtak, mintha csak tegnap váltak volna el egymástól. Új táborvezetőnk, Sári ismertette a házirendet és néhány fontos szabályt, majd mindenki mondott magáról pár szót, bemutatkoztunk egymásnak. Ezután követekezett az első közös balatoni fürdés, siettünk gyorsan a partra, ahol felfedeztünk egy vízi játszóteret. Fülig érő szájjal, a felfújt gumiváron futkosva- csúszkálva, pancsolva élveztük a Balaton vizét. A kifáradt csapat az étterembe sétálva felfedező utat tett a tábor területén. Vacsora után a parkban ismét az aktív játékoké volt a főszerep, sok nevetés és szaladgálás kíséretében. A viszontlátás és nyár örömétől izgatott gyerekeknek az alvás nem ment egyszerűen, nem fogytak ki a sztorikból.
[post_gallery]