Második nap a táborban

július 10, 2017 Megosztás Facebookon

Reggeli után a mai napot faktorozással majd gyógytornával kezdtük. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, már rutinos szúrókat is üdvözölhettünk a csapatban, amit nagy tapssal jutalmaztak a többiek. A dicsőség táblára sok név került fel. 

Délután útnak indultunk Balatonboglárra a Kalandparkba. Először a függőpályára mentünk fel. Kis útbaigazítás után már mászhattak is a magasba. Mindezt követően a vidám hangulatú kis csapat célba vette a bobpályát. Háromszor csúszhattak végig párban a kocsikban. A kirándulás végén kinéztünk a Balatonra az ott található Gömbkilátóból. Késő délután visszamentünk a szállásra és a vacsora következett. Étkezés után egy kis balatoni fürdéssel zártuk le a napot! Végül kimerülten feküdtek az ágyukba a gyerekek.