Ma már végre igazi nyári időre ébredtünk. A reggeli után nagyüzemi faktoroztorozásba kezdtünk, ami során sok-sok névvel bővülhetett a dicsőségfalunk: Katona Botond, Szendrei Max, Bartus Gergő, Osvay Berti, Ludányi Peti, Szombati Bence, Bíró Zalán, Sipos Zoltán, Tuza Milán, Csorba Zalán.
A gyógytorna döcögősen indult, de a végére szépen belerázódtak. A jótékony testmozgás után pólófestésbe kezdtünk, mindenki egyéni módon dekorálhatta ki az egyesületi pólókat és sapkákat. Kreatívabbnál kreatívabb alkotások születtek. A végén már sietnünk kellett mert háromra jött a busz, ami átvitt minket Balatonfűzfőre a bobhoz. A gyerekek nagyon élvezték, nagyokat sikítoztak. Utána mindenki kapott két gombóc hűsítő fagyit.
Hazafelé kalandosra sikeredett az utazásunk ugyanis nem sokkal a tábor előtt a busz lassan döcögni kezdett és gyanús hangokat adott ki, majd „végleg” megállt. A tábor érős fiúinak kellett megtolniuk a buszt, hogy továbbmehessen. Egyesek szerint ez a segítők és a buszsofőr közös összeesküvéses tréfája volt. A körülmények egyenlőre tisztázatlanok. 😉
Haza érve még térdig megmártóztunk a Balatonban és szép kavicsokat, kagylókat gyűjtöttünk. Este még egy lelkes levél írásba kezdtünk, fürdés után, elalvás előtt mindenkit megörvendeztetett a sok kapott üzenet. A kimerítő nap után sokáig nem kellett őket altatni, mindenki gyorsan elaludt.