Fény az éjszakában

július 23, 2020 Megosztás Facebookon

Mai napunk során különböző helyszíneken és alkalmakkor volt feladat a célzás: íjjal céltáblákra, vízipisztollyal egymásra, valamint törökökre a rönkvárban. A legszebb találatok mégis a faktorozás közben sikerültek! Hogy mi is történt részletesen? Már mondjuk is!

Az ébredés után a tábor ötödik napjának reggelén már úgy kanyarodtunk az asztalokhoz reggelizni, mintha csak otthon lennénk. A finomságok elfogyasztása után rendbe tették a gyerekek a szobájukat, hogy a szemlén egy porszemet se lehessen találni. A faktorozás során egyre ügyesebb technikákat lehetett látni és a gyerekek által feltett kérdések is egyre komolyabbak voltak. A mai gyógytorna előtt sok elméleti tudást prezentált nekünk Zsuzsi gyógytornászunk. A vászonra vetített információk és a saját szemmel látott elváltozások után mindenki motiváltan hajtotta végre a korrekciós gyakorlatokat. Szükség is volt az alapos átmozgatásra, mert egy íjász jött hozzánk és a pontos találatokhoz minden izmunkat használni kellett. Nagyon élvezték a gyerekek a nyilazást, majd az ősi magyar fegyvert lecserélték kanálra és villára és jó étvággyal láttak hozzá az ebédhez. Kis csendespihenőt követően az agárdi szabadstrandra vezetett az utunk, ahol végtelennek tűnő vízipisztolyos csata következett a vízben. S mivel mindenki – mindenki ellen volt, nem fogjuk tudni, hogy ki lett a győztes, de a jutalmul kapott fáradtság mindenkit egyaránt csendesített el a buszon. A rövid út után következő állomásunk a gárdonyi rönkvár lett. A fából készült erődítményben fokozódtak az izgalmak a kötélhúzás, háború és katakombákban való bóklászás élményei során. Hazaérkezésünket követően, s a vacsora végeztével nem a menetrendszerinti esti csevegések és szabadfoglalkozások következtek, hanem helyettük megtoldottuk még ezt a napot két különböző programmal. Aki maradni akart, az a tábortűz fényénél énekelt népzenétől kezdve a retró slágerekig mindenféle vidám dalt. A mozogni vágyók pedig biciklire pattanva betekertek egészen az agárdi szabad strandig és vissza. Természetesen az éjszakai biciklizés nem ért volna semmit éjszakai fürdőzés nélkül, úgyhogy a Holdfénynél való versenyúszás is sokakban szép emlékként fog megmaradni. Mindkét csapatnak problémamentes volt a mély álomba zuhanás.