Első nap a táborban

július 19, 2020 Megosztás Facebookon

A Magyar Hemofília Egyesület 1992 óta minden éven megszervezi a nyári gyermektáborát. Volt, hogy egy táborozó csak egyszer tudott eljönni hozzánk, és volt olyan, hogy tíz évnél tovább is lehetett rá számítani már segítőként is. Sokféle egyéniségből kovácsolódtak itt össze jó csapatok és hosszú éveken át tartó barátságok. Stafétabotként adják át a tanult új ismereteket és tapasztalatokat az egyik tábor szervezői a következőnek. Az idei év gyermektábora mégis nagyon nehezen tudott elindulni, mivel rendhagyó módon nem a Balaton, hanem a Velencei-tó szomszédságában találtunk csak szálláshelyet. Illetve a több hónapig tartó járványügyi helyzet is sok nem tervezett változtatásra kényszerített minket. De nem adtuk fel; a legnagyobb óvintézkedések mellett is meg akartuk valósítani ezt a nagyon-nagyon fontos rendezvényünket!

Seregélyesen, a Pelikán-ház Erdei Iskola ad otthont most a táborunknak egy teljes héten át. A táborvezető, az egészségügyi- és a tábori segítők már délelőtt várták a gyerekeket, akik a szüleikkel együtt pontosan meg is érkeztek. A regisztráció utáni percekben már mindenki megtalálta a szobáját és elfoglalta az ágyát. Vidám beszélgetések lármája zengte be a tábort, a régi és új barátkozások közepette szinte észrevétlenül köszöntek el a szülők a gyerekektől. Aztán Nyéki Szilvi, a táborvezető irányítása alatt zajlott le örömteli hangulatban a közös bemutatkozás és egy ismerkedős játék. Sok érdekességet tudtunk meg egymásról. Ezután megebédeltünk, majd a házirend átbeszélése után ellátogattunk az agárdi strandra. A borús felhők lassacskán arrébb kúsztak a fejünk felől, így a játszótérről bemerészkedtünk a vízbe. Az utóbbi napokban a víz kissé lehűlt ezért óvatosan indultunk neki a tónak. Nem sokkal később lelkes pancsolás vette kezdetét, amire már attól a pillanattól vártunk, amióta meghirdettük az idei tábort.

Mikor közeledett a vacsora ideje kijöttünk a vízből, majd busszal újra hamar a tábor területén találtuk magunkat. Érdemes volt visszajönni, mert a finom vacsora után még finomabb torta került a tányérra: megünnepeltük Nagy Peti születésnapját! Peti hosszú évek óta aktívan részt vesz önkéntesként az Egyesület munkájában, s örülünk neki, hogy csapatunkban érte őt ez a nemes ünnep. Erről a felületről is szeretnénk ismételten boldog születésnapot kívánni Neki! Az ünnep után szédületes hangulattal növelte tovább az est fényét Jakab András segítő előadása a Velencei-tóról. Sok-sok érdekességet mondott el, amiket aztán egy mobilos applikáción keresztül ki is kérdezett a táborlakóktól. A gyerekek nagyon motiváltak voltak és nagyon szoros versengés zajlott le közöttük. Nagy sikere volt a játszva tanulásnak! Végül még egy kis szabad játékkal és kötetlen beszélgetésekkel zárták le a mai napot. Majd zuhanyzás és fogmosás után mély álomba zuhantak, aminek hortyogását lehet, hogy nemcsak innen, blogírás közben lehet hallani, hanem még akár az otthonaikból is.