A reggeli balatoni csendet hamar felváltotta a vidám zsivaj, amikor a gyerekek és családjaik megérkeztek a Balatonberényben szervezett táborba. A tábor egy már-már ikonikus és jól ismert szálláshelyen került megrendezésre, ahol már évek óta barátságos környezet várja a résztvevőket.
Rögtön érkezés után a gyerekekkel együtt áttekintettük a fontos szabályokat. Ezután Kamilla segítségével megkezdődött az ismerkedés. Itt megtudtuk eddig nem ismert tulajdonságokat egymásról, például hogy ki melyik városból jött, vagy hogy kinek mi a kedvenc állata. A nap fénypontja a Balaton partja volt. A gyerekek a játszhattak homokban, a Balaton hűsítő vizében fürödhettek, vagy egyszerűen csak élvezthették a napfényt egy hideg jégkrém kíséretében. A hangulat még különlegesebbé vált, amikor kiderült, hogy egyik táborozóknak – Abigélnek – éppen születésnapja van. A gyerekek együtt énekelték a Boldog születésnapot, majd közösen megosztották a tortát, ami még több mosolyt csalt az arcokra.
A nap zárásaként még egy kis frizbizésre is sor került, ahol a gyerekek futkosva vezették le megmaradt energiájukat, hogy aztán a szobákban nyugodtan aludhassanak. Estére már mindenki elcsendesedett, és az ágyaikban csak a holnapi nap izgalmairól álmodoztak.