A Magyar Hemofília Egyesület nyári senior „pecás” tábor néven elhíresült nyári programja közkívánatra ismét Békésszentandráson, a Körös partján lévő Siratói üdülősor 20 főt befogadó gyönyörű, kényelmes, új nyaralójában került megrendezésre, június 26-30. között.
Mindenekelőtt a tábor minden résztvevője nevében szeretnék köszönetet mondani az MHE vezetőinek, és 2 betegtársunknak, Müller Károlynak és Nagy Ferencnek, mert az ő fáradozásuk és odaadó szervező munkájuk nélkül ez a sikeres tábor nem jöhetett volna létre.
Sajnos most Müller Károly betegsége miatt idén nem csatlakozott a csapathoz, pedig az ő kitartó munkájának köszönhető, hogy az egyesület életében már lassan hagyománnyá válik a „ Senior pecás tábor”; mondhatjuk Karcsi a tábor szülőatyja!
A tábori mindennapok a tavalyi, bevált forgatókönyv szerint alakkultak. Az ebédről Nagy Feri, „tábori mindenesünk” gondoskodott egy helyi étterem házhoz szállítós megoldásával. A reggeli és vacsora önellátós, így étkezésünkről magunknak kellett gondoskodnunk, amelynek a megszervezése, lebonyolítása szintén a múlt évben kialakított gyakorlat szerint jól működött. Természetesen szállásunkat és étkezésünket is a Magyar Hemofília egyesület finanszírozta.
Az idei tábor igen kis létszámú volt ugyan, de mindenki automatikusan tudta és tette a dolgát. Nagyszerű csapatmunka és közösség alakult ki. A táborhelyünk – horgász szemmel is – ideális volt, mivel a nyaraló vízparttal határos, így a fiúk fő tevékenysége, a pecázás „házhoz jött”. A pecabot szorongatók nem mindegyike volt annyira sikeres, mint főhorgászunk, Varga Tamás, aki köztudottan versenyszerűen űzi e sportot, de köszönhetően a csapatmunkának a szombati estebédünket „jól kifogták”. A tábor női tagjai ez idő alatt napozhattak és fürödhettek a nyaraló medencéjében. Lehetőségünk volt még csónakázásra, és a „télikert” adta lehetőségek (csocsó asztal, ping-pong asztal, jakuzzi) egy részét is kihasználva kedvünkre szórakozhattunk. A nyaraló hátsó kertje teljesen akadálymentes, így a nehezen közlekedő betegtársainknak sem jelentett nehézséget a stég megközelítése, és a medence használata sem. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett: gyönyörű, verőfényes napsütéses időben telt az 5 nap. Az estéket is változatos programokkal töltöttük: a ház hatalmas nappalijában vacsora után, késő éjszakáig tartó spontán kialakult beszélgetések, társasjátékozás, csoportos vetélkedők, gyöngyfűzés, fagyizás, sütizés kapott fő szerepet. Az eszmecserék alkalmával volt időnk és lehetőségünk a betegségünk és ellátásunk kapcsán felmerülő problémák megvitatására, így a saját tapasztalataink átadásával tudtunk egymásnak segítséget nyújtani. Nagy örömünkre szolgált, hogy egyesületünk elnöke kedves nejével szombaton meglátogatott minket, és egy jól sikerült grillezés és halászléfőzés keretében töltöttük el a délutánt napot.
Elmondhatom, hogy idén valóban megtaláltuk számunkra minden igényt kielégítő nyaralót. Modern, akadálymentes, tágas, jól felszerelt, ikerház, amely méretéből adódóan alkalmas lehet arra, hogy jövő nyáron bővítsük a senior tábort, vagy a ház másik felébe a fiatalokat beszervezve akár családi táborozással is ki tud egészülni a program is. A lehetőség adott, hogy 2 x 20 főre bővüljön ez a rendezvény.
Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy az eddigi senior napok táborok közül ez volt a legsikeresebb, legcsaládiasabb, egyszóval a legjobban sikerült program.
Remélem beszámolómmal és a mellékelt fotókkal fel tudtam kelteni azon betegtársaink érdeklődését is akik, még nem vettek részt ilyen vagy hasonló egyesületi rendezvényen. Annyit tudok csak mondani mindenkinek: gyertek el, és tapasztaljátok meg, hogy milyen jó együtt lenni!
Az élménybeszámolót írta: Futács Andorné Ildikó
GALÉRIA
[post_gallery]