Ragyogunk, mint a csillagok

augusztus 23, 2019 Megosztás Facebookon

Reggeli és faktorozás után a jó idő lehetővé tette számunkra, hogy a gyógytornát a Balatonban végezzük el. A vízből utána sem jöttünk ki, egyből jöhetett a játék, a móka és a kacagás, csak az ebéd miatt kellett befejezni a fürdést. Kora délután még jutott idő egy kis szabad játékra, ahol volt, aki focizni ment, míg mások a házban maradtak társasjátékozni. Kicsit később indultunk Balatonfűzfőre bobozni, csak úgy suhantunk a pályán és a szél süvített a fülünk mellett. Miután mindenki sokat csúszott, fagyiztunk egyet és indultunk vacsorázni. Az étkezést nem messze a bobpályától ejtettük meg, ugyanis a napnak még egyáltalán nem volt vége. Este a fűzfői csillagvizsgálóba látogattunk el, ahol eleinte sajnos az eget a felhők vették uralmuk alá. Ezalatt az idő alatt egy nagyon érdekes előadást hallgathattunk meg egy ott dolgozó csillagásztól. Kis idő elteltével az ég kitisztult, így a csillagok is láthatóvá váltak az égbolton. A későre nyúlt program miatt a szállásra a szokásos takarodó ideje után érkeztünk meg, mindenkin érezhető volt az hosszú nap hatása. Az esti mesét sem kellett sokáig hallgatniuk, ugyanis mindenki hamar álomba szenderült.