Kettő per egy nap

július 16, 2017 Megosztás Facebookon

A napunkat gyógytornával kezdtük a kertben, majd Dr. Vrancsik Nóra tartott előadást nekünk az ultrahangos ízületvizsgálatról. Sok új érdekes dolgot tanultunk tőle, néhány táborlakót meg is vizsgált, ezzel próbálta szemléltetni a szürke különböző árnyalatainak jelentőségét. Délben megebédeltünk, azután pedig megfestettük a tábori pólóinkat és kiosztottuk a csapatokat a hét projektéhez, ami a kisfilm készítés lesz. Emellett lelhulott a lepel Ádám idei titkos tervéről is, amit már sorjában harmadik éve a Magyar Diák Szövetséggel együtt csinálunk. Ez pedig a a szorítóerő mérése, a készülékkel máris lemértünk magunkat. Kiváncsiak vagyunk, hogy a hét végére ki mennyit fejlődik! Délután kisétáltunk a mólóra fagyizni és megszemléltük a partot, a parkot fagyival a kezünkben. Sajnos ezen a napon el kellett búcsúztatnunk az egyik társunkat Fannit, ugyanis megbetegedett, így hazament. Minél hamarabbi gyógyulást kívánunk neki!