A kezdetek

augusztus 19, 2019 Megosztás Facebookon

A nap elején sokaknak kellett faktort kapniuk, melynek következtében a gyerekek többsége felkerült a dicsőségfalra, ahová azoknak a bátraknak a neveit írjuk fel, akik megszúrták magukat. Emellett nagyon sokat megtudtak a Hemofiliáról és a Willebrandról, ugyanis rendkívül fontos, hogy tisztában legyenek a saját vérzési rendellenességükkel és minden egyéb nélkülözhetetlen információval, hogy a mindennapjaik során könnyebben boldogulhassanak. Zsuzsi, a gyógytornászunk megtartotta a hét első gyógytornáját, ezzel erősítve a gyerekek ízületeit. Délután egy vendég érkezett hozzánk, akinek személye sokáig meglepetés volt a táborlakók számára. Viszont annál nagyobb lelkesedéssel fogadták, amikor kiderült, hogy ő Varga Tamás, egyesületünk világbajnok horgásza, aki maga is 1% alatti hemofiliás. Mesélt arról, hogy régebben milyen volt a vérzékenyek kezelése és mennyire szerencsések vagyunk mi a jelenlegi helyzetünkben. Ezután a horgászat rejtelmeibe vezetett be minket, majd a halak is horgokra akadtak, méghozzá 23 gyermek pecabotjára. Amíg a csapat egyik fele várta a kapást, addig kreatívabbnál kreatívabb alkotások születtek a tábori pólókra. Ezt követően mókázásainkat Nutellás kenyér majszolásával folytattuk. Majd miután a bújócskázás során mindenki jól elbújt és mindenkit meg is találtak, a vacsora felé vettük az irányt. A nap zárásaképp csobbantunk egyet a Balatonban, ugrálással és vízicsatákkal vezetve le a fölös energiáinkat. A gyerekek a nap folyamán szorgosan írták a kedves üzeneteket a tábori levelesládába, amiket este elolvasva boldogan hajtották álomra fejüket.